|
A kultúra a kommunikáció fontos tényezője. A modern kommunikációelmélet nyelvén a kultúra - meghatározott területi és történelmi közösségben élő vagy élt emberek közös hiedelmeinek, értékeinek, normáinak és magatartás sémáinak, szokásainak és rítusainak rendszere.
A kultúra kontextus, amely a kommunikáció hatékonyságát felfokozza, hiszen bonyolult összefüggésekre, jelentésekre elegendõ csupán utalni valamilyen jelzéssel. A társas helyzetek jelentését az emberek kommunikatíve “állítják be”, és ebben a folyamatban nagy az utalások szerepe. A folyamat leegyszerűsített formája megmutatkozik a gyermekjátékokban, amelyekben egy-két szó, egy-két mozdulat elég ahhoz, hogy a színhely - a játékos kommunikáció fantáziaszínhelye - mozdony, indiánfalu, őserdei vadászat vagy iskola legyen, és attól fogva már a masiniszta és a fűtő, az indián harcos, a tanító és a diák beszéljen egymással a két kisgyerek párbeszédében. Mindezeket a kommunikációs sémákat a kultúra a szocializáció során tanítja meg az emberekkel. A kommunikáció kontextusa, mint közös jelentéstartalmi háttér gyorssá, zökkenőmentessé teszi a társas kommunikáció folyamatát. A kontextus hatalmas közös kódrendszer, az élményközösség azonnali megértést és azonnali közvetlen választ tesz lehetővé.
A mindennapi kapcsolattartásban észre sem vesszük a kontextus jelentőségét. Természetes, hogy megértjük egymást, eligazodunk a kommunikációban. A modern társadalom azonban még az azonos kultúrában is számos olyan helyzetet kínál, amelyben az ember szembesül azzal, hogy nem ismeri a szövegösszefüggést, nem érti meg a közlések mélyebb értelmét. Ez történik gyakorta a különféle hivatalokban, pl. bankban, bíróságon, vagy más szervezetekben - kórházakban, rendőrségen, stb.
A köztudat a más kultúra megértésének legfőbb nehézségét a nyelv tudásának hiányában látja. Ez valóban így van, a nyelv olyan kulturális alapkód, amely a megértés nélkülözhetetlen eszköze.
Az emberi kommunikációnak vannak bizonyos univerzális elemei, amelyek minden emberben azonos, biológiai alapú kódban rögzítődnek, és lehetővé teszik az általános, érzelmi megértést. Ilyen, biológiai kódja van például a mimikának.
A mimika értelmezésével kapcsolatos nehézségek a fogalmi gondolkodásra való átkódolás nehézségei, illetve abból adódó nehézségek, hogy minden kultúra kissé más vonatkoztatási keretbe helyezi a mimikát, és ezért azt könnyebb félreérteni.
A mimikához hasonlóan biológiai kód rejlik a tekintetben, az alapvető testtartási és gesztusjelekben, és főleg a hanghordozás - az ún.vokális kommunikáció érzelemkifejezési jeleiben.
Univerzálisak az emberi világban a kommiunikáció zavarjelei is, pl - az elakadások a verbális kommunikációs folyamatban, a megértés nehézségei, vagy az ún. inkongruencia-jelek, azok a megnyilvánulási módok, amelyek arra utalnak, hogy a közlő személyiségben nincs összhangban a szándékolt közlés a valódi tartalmakkal. Az inkongrucnciát a partner megérzi, és innen támad a mindennapi életben a gyanúnk, hogy a másik nem őszinte, vagy éppen hazudik.
Az üzenet megértése során a figyelem elsősorban a mimikára, a vokális csatornára és a test jelzéseire irányul, ritkán figyelünk viszont a díszek, a ruhák és a környezet jelzéseire, az ún. statikus kommunikációs szignálokra. Ezek közismerten kultúrafüggők. Az öltözet, a díszítés és maga a testi megjelenés is nagyon sok szociokulturális üzenetet hordoz.
Sokat mond az a mód, ahogyan a kommunikatív interakciók során a másik ember testtájékaira, díszeire, hajviseletére vagy ruházatára akaratlanul is visszautal az érintéssel, az apró tétova mozdulatokkal, amelyek a beszédet kísérik.
Kommunikatív jelentőségű lehet a testen kívüli, környezeti személyes tárgyak világa és felhasználási módja a kommunikáció során. Ha valaki a saját területén van, pl. a saját irodájában számítógép és más tárgyak rendszerét rakja ki maga köré, és ezekkel mintegy él a kommunikáció során. E statikus szignálok világa azért érdekes, mert ezeknek üzenetsorozata éppen abban a vetületben mondhat sokat, amelyben a hivatalos tárgyalások, az ületkötések mozognak.
Az egyes kultúrákban igen jelentős eltérést mutatnak az érzelem kifejezésével kapcsolatos normák. Általában dél felé haladva érzelmileg erőteljesebben reagálnak a külvilágra az emberek, északabbra visszafogottabbak, “hűvösebbek”. Nyugatra egyre racionálisabbbak, kelet felé haladva hagyomány tisztelőbbek. Például a svédeket kisded koruktól kezdve indulataik visszafogására nevelik, a japánok pedig köztudottan túlzottan lojálisak és fegyelmezettek. Az érzelemnyilvánítások játékszabályait a történelem írja. Különösen igaz ez a nyilvános szereplésekre.
Az idegen kultúrában mások a távolságtartás szabályai is. A távolság általában tükrözi a kapcsolat hivatalos vagy magán természetét, és ezen felül is a kommunikáló felek érzelmi viszonyát. Van meghatározott távolság, amin belül csak az intim kapcsolatok keretében megszokott a kommunikáció.
Más a nemek és a korosztályok viszonyát szabályozó a metakommunikációs szokások sora, más a tekintet, a test különböző tájainak fedése, a hozzáérés a másikhoz. (Japánban például évtizedekig nem értették és durva illetlenségnek tekintették a külföldiek kézfogás szokását az üdvözlés jeleként, vagy említhetnénk az iszlám országokban honos női viseletet is, a csadort.)
|